“Gulya, ménes, aranykert, poshadt víz, szúnyogháló s a mi mind ennél iszonyúbb, szúnyogcsípések okozta elkínlódás” – Podmaniczky Frigyes számára ezek az emlékképek ugrottak be elsőként Tiszaföldvárról, amikor a Napló-töredékek címmel, négy részben megjelent önéletrajzi írását papírra vetette. A második kötetben ír ifjúkoráról és az Alföldön töltött napokról. Frigyesnek nem volt szoros kapcsolata a III. Podmaniczky János (1786-1883) irányította birtok mindennapjaival, visszaemlékezése mégis gyakran idézett forrás, mivel számos izgalmas adattal szolgál az 1843-ra éppen a felosztás előtt álló Podmaniczky uradalom gazdálkodásáról. A szövegből – bulvárosan – most csak az ifjú báró számára legtraumatikusabb epizódot citálom ide, amely a nyári napok – sokunknak ismerős – megpróbáltatásait idézi fel. Maga a leírás egyszerre szórakoztató, bőr alá kúszóan érzékletes és irodalmi. Aki pedig a teljes, Tiszaföldvárról szóló szövegrészre kíváncsi, az kattintson erre a linkre! (8-17. oldal)
Az akkori időben a Tisza s Kőrös vidékén annyi volt a kegyetlenül csípő szúnyog, hogy minden egyes ágy egy szúnyoghálóval bevont, menyezet alakjában készült fa-állvány segélyével vala kalitkává átidomítva, melynek egyik oldalán létező ajtaján át kelle estende a fekhelybe bújni. E műtétet megelőzőleg a szoba, felette rossz szagú szárított gyökérrel kifüstöltet vén, készíttetett elő a Morpheus szülte szép álomképletek teljes biztosságban való élvezhetésére. Ezen eljárás, bár mi jól átgondolt volt is, legtöbb esetben fogyatékosnak bizonyult be, mert a hálózatot körül dongó szúnyogok serege s az ajtónyíláson áthatolt betörők az egyptomi múmiaszerűleg elhelyezett álmot áhítozó halandót úgy elkínozták, hogy mire reggel fekhelyét fáradtan elhagyhatá s a tükörbe tekintett véletlenül, arcza olyszerű daganatok eltorzította alakzatot mutatott, mintha oly társaságban töltötte volna az éjt, melynek jelszavát az alföldön ismeretes ama néhány uszító hatással bíró szó képezi: csak oda üss, a hol az esze lakik.