Vagy hívj fel

+36205168470

Tiszaföldvár díszpolgára: Harold Harmsworth

Vagy, ahogy Magyarországon inkább ismerték: Lord Rothermere. A bulvársajtó-mágnás vikomt 1927-től publikált, a Trianon utáni Magyarország helyzetét bemutató, annak bizonyos területi igényeit támogató írásai, nyilatkozatai, és az ebből eredő általános népszerűsége, 1929 őszén Tiszaföldvár képviselőtestületét is látványos gesztusra sarkalta: Kovács Péter képviselő javaslatára a település díszpolgárává nyilvánították.

Harmsworth élete, magyarbarátsága, a revíziós törekvésekért való kiállása, más részről ennek bizonyos megkérdőjelezhető indíttatásai (köztük Musollini Olaszországával, vagy a magyar állampolgárságú, később a németeknek való kémkedéssel vádolt életművész kalandornővel, Stephanie (von Hohenlohe) Richterrel való kapcsolata, mára alaposan feltárt, kitárgyalt. A linkeken – és még sok más forrásból – ezekről mindenki tájékozódhat, ebben a cikkben csupán a népszerűségének helyi közéletre gyakorolt hatásáról lesz szó.

Bár Kovács nagy eséllyel sosem találkozott személyesen Harmsworthel, ez az öröm 1929 nyarán megadatott egy másik földvárinak, méghozzá Nyitrai Lajos helyi gazdálkodó fiának, ifj. Nyitrai Lajosnak. A nagykőrösi gimnázium ötödikes tanulója ugyanis részt vehetett Angliában, a birkenheadi III. cserkész világtalálkozón (jamboreen)1, a kunszentmártoni újság pedig egy rövid riportot is közölt a diák élményeiről.2

Az írás meglehetősen tartalmas, szóba került többek között

  • a magyar lelemény:

Elmondotta azután, mennyire hódított az árvalányhaj, amelyről azt hitték az angolok, hogy az valami ritka madárnak a tolla. Két mázsa árvalányhajat vitt magával a magyar tábor, de ez csakhamar kevésnek bizonyult. Tiz fillérért kapták a magyarok a cserkészboltban, de négy-öt sillingért vették az árvalányhaj csomóját az idegenek és örült, aki hozzá juthatott.

  • a “történelmi igazságszolgáltatás”:

Még nagyobb sikere volt a magyar táncnak. A gödöllői csapat állította ki a táncosokat festői magyar viseletben, kék színű, zsinóros feszes nadrágban, ugyanolyan színű mellényben, borjuszáju ingben, csákóban álltak ki a fiuk, fehér rakott rokolyában, piros pruszlikban, pártával, fehér harisnyában, fekete félcipőben a lányok, valójában a lányoknak öltözött cserkészfiuk. Ezek közt a legtüzesebben, legodaadóbban egy magas, karcsú fiú rakta a táncot: a fiatal Windischgrätz herceg, akinek nagyapja osztrák csapatok elén masírozott be Magyarországra.

  • a szokásos félreértések:

– Sajnos, alig tudnak valamit rólunk, – mondotta kissé bánatosan Nyitrai Lajos. Sokan azt hitték, bolgárok vagyunk. Volt eset, hogy kérdezték, ki a királyunk és mikor említettük, hogy most nincs király, akkor siettek megjegyezni: persze a király meghalt és az uj király csak öt éves, a trónörökös meg száműzetésben él. Ezek szegények Budapestet Bukaresttel tévesztették össze.

  • és persze nemzeti öntudat is

Az idegen cserkésztisztek a táborszerűség miatt dicsérték a magyarokat. Itt a fiuk csináltak mindent, ők ástak, fát vágtak, főztek, takarítottak. Fekvőhelyük fél centiméteres gyékény volt, rajta gumilepedő és takaró, amint ez edzett cserkészekhez illik. Bezzeg az amerikaiakat majd felvetette a kényelem. A nehéz munkát napszámosokkal végeztették, szakácsok főztek részükre, minden fiúnak négy pokróca volt. Látszott, hogy tele vannak pénzzel – tette hozzá Nyitrai barátunk.

A kisántánt részéről mindössze 20 cseh szerepelt. A szerbek, meg a románok hiányoztak. A csehek a connaughti herceg előtti felvonuláskor a felvidéki magyar viseletét öltötték fel, amire az egyik magyar cserkészcsapat azzal felelt, hogy amikor a cseh csapat elébe ért, hátra arcot csinált.

Harmsworth Szent István napi misén, Londonban találkozott a találkozó résztvevőivel, majd vendégül is látta őket:
Rothermere lorddal, a vendéglátó házigazdával csak Szent István napján találkoztunk, d. e. az istentiszteleten és este a vacsoránál. Mikor a lord a székesegyházat elhagyta, a zászlótartók a bejárat előtt két sorban állottak fel. A szemben állók a zászlórúd felső végét összeérintették és a lord fiával, lord Harmsworth szál a zászlók alatt vonult el. A vacsora este 8 – 11 óráig tartott. Rothermere lord derűs mosollyal szemlélte a fiukat, majd feszült figyelemmel hallgatta a vacsorát követő tábortűznél a bús magyar kurucnótákat, amelyeket vidám népdalok követtek. Schwabel cserkésztiszt boszorkányos ügyességgel bűvészmutatványokkal szórakoztatta a közönséget, majd 11 órakor felharsant a Rákóczi induló s a lordoktól harsány huj! huj! hajrá ! kiáltással búcsúztak el.

A napról egyébként fenn maradt egy rövid filmhíradó részlet is, ki tudja, talán ifj. Nyitrai Lajos is feltűnik a képeken:


1929-es filmhíradó részlet magyar cserkészek Londonban Szent István napi misén. Forrás: Filmhiradokonline.hu

A cserkész minden bizonnyal életre szóló emlékkekel tért haza. Az nem valószínű, hogy a dzsemborinak volt benne bármilyen szerepe, de néhány héttel a beszámoló közlését követően a lord tiszaföldvári díszpolgárrá avatásának előkészületeiről számolt be a kunszenti lap.3 Azon a testületi ülésen ugyanis, amelyen Erődi-Harrach Tihamér országgyűlési képviselőt kitüntették a díszpolgári címmel, Kovács Péter (“a szókimondásáról ismert gazda”) javaslatott tett, hogy egyúttal – ha már itt vannak – Rothermere vikomtja is kapja meg a tisztséget. Csontos Kálmán főjegyző ugyan felhívta a figyelmet arra az apró közjogi akadályra, hogy idegen állam polgára egyáltalán nem kaphat a magyar jog szerint díszpolgári címet, de mint tudjuk a törvények nem mindig szabnak gátat a szabad akaratnak, hát még a hála kifejeződésének.: “Ha a vármegyénél és az országos politikában nem helyeselnék is ezt a választást – mondotta – akkor is meg kell történnie, mert mi független magyar emberek vagyunk. Ha ezt fentről nem akarnák, – amit nem is gondolok – akkor nekünk, mint magyar embereknek, akik látjuk az ő hatalmas munkáját, pedig csak helyi újságokat látunk és nálunk csak engedélyezett lapok vannak, látjuk, hogy odaáll a vádlott Magyarország mellé és nemcsak itthon, hanem az egész világon, nekünk mégis kötelességünk ez a választás. A mi elhatározásunk igazi, nem irányított elhatározás, lelki elhatározás és azért azt mondom, hogy válasszuk lord Rothermeret díszpolgárra minden huzavona nélkül, akár akarják, akár nem, mert mi őt lelkünkben díszpolgárnak elismerjük. Ha ezt a képviselőtestület ki sem mondhatná, az véghetetlen gyávaságra mutatna. Ahhoz, hogy odafenn mit csinálnak, nekünk semmi közünk, mi a magyar lelkünknek, a magyar nyilvánosságnak és hálánknak adunk kifejezést, amikor a mi nagy barátunkat díszpolgárrá választjuk.” – fogalmazott Kovács.4

November végén a Kunszentmártoni Híradó tudósított a – mondjuk úgy – tiszteletbeli díszpolgári cím adományozásáról és arról, hogy a képviselő testület egy “művészies oklevelet” készít róla a Lordnak. Hogy ez végül megszületett-e, hogyan nézett ki és eljutott-e a Harmsworthöz nincs információm.

A cikk utolsó mondata, miszerint a Belügyminisztériumnak nincs közjogi akadálya a határozat jóváhagyásáról mindenesetre kérdéses5, amennyire ismereteim pontosak, hivatalosan sosem lett Tiszaföldvár díszpolgára Harold Sydney Harsmworth, ahogy fia sem ült Magyarország trónjára, noha erre irányuló elképzelések is napvilágot láttak a Lord népszerűségének csúcsán. Tisztelete, személyi kultusza ebben az időszakban tehát koránt sem tiszaföldvári sajátosság volt. A harmincas években aztán a teljes revízió igénye zárójelbe tette Rothermere akkor már “félmegoldásként” aposztrofált terveit, majd a II. világháború kitörése ellenséges szövetségi tömbökben találta hazánkat és Nagy-Britanniát. Ennek ellenére a lord 1940-ben bekövetkezett haláláról szinte minden hazai lap, beleértve a Tiszaföldvári Hírlapot is, együttérzéssel és a hála hangján emlékezett meg.

  1. Ahogy a linken is olvasható, a következő, IV. cserkészdzsemborit éppen hazánkban rendezték, 1933-ban, Gödöllőn ↩︎
  2. Kunszentmártoni Híradó 1929. szeptember 1. 2. oldal ↩︎
  3. Kunszentmártoni Híradó 1929. szeptember 29. 4. oldal ↩︎
  4. Kunszentmártoni Híradó 1929. november 24. 7. oldal ↩︎
  5. Bár a megfogalmazás lehet, hogy csak arra vonatkozik, hogy a minisztérium szerint lehetséges tiszteletbeli, nem hivatalos díszpolgári címet is adományozni egy településnek ↩︎

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post

Kohn (Kormos) Imre, zsidómentő textilgyáros, nyugati kém és kommunista ellenálló,csempész és életművészKohn (Kormos) Imre, zsidómentő textilgyáros, nyugati kém és kommunista ellenálló,csempész és életművész

Bátran állítom, hogy az oldal eddigi legérdekesebb (élet)története olvasható a következő oldalakon, egyben talán a legkevésbé közismert is. Ismeretlen, annak ellenére, hogy a tiszaföldvári születésű Kohn Imre tevékenységének feltételezések szerint