Vagy hívj fel

+36205168470

Elek István, a nemesi származású betyár esete a martfűi csárdában

Bár a finoman szólva is kétes alapokon nyugvó betyárromantika időről-időre visszakéredzkedik a köztudatba, a legtöbben tisztában vannak vele, hogy a törvényen kívüli, bujdosó rablók élete távol állt a hozzájuk társított naiv eszményképektől. A betyárok nem csak a gazdagok életét keserítették meg (bár tőlük kétségtelenül többet lehetett lopni), nem csak az “elnyomókat” félemlítették meg, nem csak velük voltak erőszakosak, hanem bárkivel, aki az útjukba állt. És persze nem csak az útonállók, hanem – kicsit tágabb értelemben – az egyenesség jelszava mögé bújó bárdolatlanság is igen káros lehet. Wesselényi a nemzet legnagyobb ellenségének tartotta a “betyáros magyarságot”, a kritika nélküli, erőszakos, ösztönökre építő gondolkodást, tetteket, és nehéz ezzel vitatkozni.

Most mégis egy betyár történetéről lesz szó.

A gazfickót Nemes (!) Elek Istvánnak hívták és 1775-ben született Hódmezővásárhelyen. Bár fazekasként és gazdálkodóként is tisztesen megélhetett volna, már 1803-ban marhalopással került a hatóságok látókörébe, egy év múlva pedig halálra ítélték. A büntetlen előélete miatt megkegyelmeztek neki és a büntetését két év börtönre változtatták. A meglepő enyhítés nem is szolgált a bűnöző életmódtól való elrettentés erejével, Elek folytatta az ökörrablásokat, orgazdai tevékenységet, tolvajlásokat. Újra bitófára akarták küldeni, azonban 1811-ben megszökött a pesti börtönből. Hamarosan elfogták és a szegedi fogdába került, de innen is jobbnak látta idő előtt továbbállni. (Ezt a mutatványát a későbbiekben még jónéhányszor megismételte.) Pedig a jogi pályán is teremhetett volna számára babér, hiszen 1811-ben megint sikerült elérnie, hogy a halálos ítéletét börtönbüntetésre enyhítsék. Igaz, bírói most már szigorúbbak voltak. Két év elzárás helyett sokkal súlyosabb ítéletet hoztak: négy évet kapott.1 A nyughatatlan Elek István azonban ezt is soknak tartotta így még megszökött néhányszor. A későbbi élete a rablások-büntetőperek-szökések bermuda-háromszögében zajlott, míg végül 1835-ben harmadjára is halálra ítélték. (Itt már tényleg beugrott a címkép mémje a Coen-testvérek filmjéből.) Végrehajtásra persze nem került sor, a bírók pedig nem akartak megint olyan kegyetlenek lenni mint legutóbb, így nem duplázták a börtönévek számát, csak eggyel növelték: ezúttal öt évet kapott. A szabadulását viszont már nem élte meg, 1837-ben, a börtönben elhunyt.2

De mi köze Elek Istvánnak környékünkhöz? Nos, az alábbi, martfűi csárdába helyezett, kitalált történet, amelyhez hasonló, ha meg is esett, biztosan nem úgy, ahogy az Zöldi Márton írásában olvasható. Egyrészt a pattogós, Tarantino feszültséggel teli dialógusait idéző párbeszéd sem a legautentikusabb, a földrajzi tévedésről és a lezárásról nem is beszélve. Így vagy úgy mindenképpen közlésre érdemesnek gondoltam, ha másért nem, azért hogy Martfű és a betyárok nevét ne csak a hajlati csárdában elkövetett szörnyű gyilkosság kösse össze.

1 Persze hozzá kell tenni, hogy az akkori fogva tartási körülmények össze sem hasonlíthatóak a maival, így a néhány éves büntetés is szigorúbb ítélet lehetett, mint aminek ma érezzük.

2 Az életrajzi adatok Dr. Elek András: 730 év, az Elek-család története című, irigylésre méltóan alapos és érdekes családtörténeti könyvéből származnak.

(Forrás: Szamos 1907. december 5. 1-2. oldal)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post

Petrovics PálPetrovics Pál

Petrovics Pál is egy, azok közül a talán kevéssé ismert tiszaföldváriak közül, akire igazán büszke lehet(ne) a település. Petrovics 1870. február 14-én született Tiszaföldváron. Középiskoláit Mezőtúron és pozsonyi evangélikus líceumban