Vagy hívj fel

+36205168470

A két Tiszaföldvár és a hajóvontatók

Az, hogy Tiszaföldvár testvérvárosát, a ma már Szerbia területén fekvő Bácsföldvárt a 19. században szintén Tiszaföldvárnak hívták viszonylag közismert tény. Mindkét település esetében használtak kötőjeles (Tisza-Földvár) és egybeírt formát is. Bár már az 1870-es évek elején elkezdték – a megkülönböztetés miatt – a Bács-földvár elnevezést használni1, hivatalosan csak 1894-ben2 került átnevezésre a vajdasági település.

A névazonosság persze szült félreértéseket, akár a történetírásban is. Bár bizonyítékom nincs rá, azt gyanítom, hogy ilyen félreértés lehet a tiszaföldvári hajóvontatók ügye is. Az Ortutay Gyula szerkesztette Magyar Néprajzi Lexikon hajóvontatókról szóló szócikke (innen van a címkép is) megjegyzi, hogy Szolnok közelében Tiszaföldvár zsellérnépe volt az, aki hajóhúzásra specializálta magát. Az információt aztán számos múzeumi kiadvány és tudományos tanulmány átvette. De csak ezt az egyetlen mondatot. Nem igazán értettem, hogy miért pont a tiszaföldváriak lehettek, akik hajóvontatásra szakosodtak, mi magyarázza ezt, milyen hagyománya van és egyáltalán, hogy honnan jött ez az információ? Mindaddig amíg a szemem elé nem került Kalapis Zoltán: Törökbecse aranykora című írása, amelyben a következők olvashatók:

Széchenyi István 1830-ban, az első dunai ta­nulmányútja során, a Desdemona bárkán ülve és a hajóvontatókat szemlélve ezeket a keserű soro­kat rótta naplójába: „Milyen elmaradottak va­gyunk! Elhinné-e vajon egy angol farmer vagy jenki, hogy a magyar paraszt – amaz ország la­kója, mely boldognak és nemesnek tartja magát – oly helyzetben és szellemi állapotban van, hogy önként vontatja a hajót, mint egy barom, holott e foglalkozás ellen talán még a legutolsó rabszol­ga is fellázadna.”
Az 1793-1802 között megépült bácskai Fe­renc-csatorna, amely a Tiszát összekötötte a Du­nával, 227 kilométerrel rövidítette meg a bánsági búza útját Pest és Bécs felé. A forgalom 250 bá­náti szerb szerződéses fuvarossal indult be, de a jövés-menés oly hirtelen megnövekedett (1802 májusától 1818 októberéig 10 723 terhes és 4937 üres hajó szelte a kanális vizét mindkét irányba), hogy nagy kereslete támadt a lovas vontatóknak. Az idő tájt a jó kereseti lehetőség nagy vonzóerőt jelentett. A nyolcvanéves Kovács József ősei 1806-ban költöztek Hódmezővásárhelyről Bácsföldvárra. Lovasfogataikkal a színültig megtapo­sott gabonáshajókat Monostorszegig vontatták, onnan pedig tovább Győrig, Komáromig. „Abrakos tarisznyával hozták haza a pénzt” – mondja el a családi hagyományt a telepesek ötödik leszár­mazottja.

Szóval úgy gondolom, hogy ebben az esetben is csupán a névegyezés miatti félreértésről volt szó. Persze ha valaki meg tud cáfolni, akkor szívesen várom az ellenérveket kommentben!

1 Néptanítók Lapja 1871. október 19. 16. oldal

2 Pénzügyi Közlöny 1894. évfolyam 72. oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post

Népművelés 1970-benNépművelés 1970-ben

Az Országos Népművelési Tanács folyóirata, a Népművelés újságírója 1970 februárjában látogatta körbe Jász-Nagykun-Szolnok Megye kulturális intézményeit. Tiszaföldvárra és Martfűre is eljutott. A pozitívan induló, majd dörgedelmes hangvételű, házmester-tempóra váltó beszámolójának