Vagy hívj fel

+36205168470

Fácánkakasból cementjárda

Az Új Nemzedék lap 1942-ben közölt tiszaföldvári körképe számos érdekességgel szolgál a település korabeli fejlődéséről és működéséről. Nagy Kázmér újságíró alapos munkát végzett, megszólaltatott helyi városvezetőket, érdekes történeteket, életképeket mutatott be. A vadásztársaság finanszírozta községi útépítés ténye ráadásul számomra egy új információ volt. A kocsmákkal és mulatós zenészekkel kapcsolatos résszel azért tudnék vitatkozni. A cikket az olvashatóság miatt ezúttal gépelve osztom meg.

FÁCÁNKAKASBÓL CEMENTJÁRDA KÉSZÜL A VÁROSSÁ NÖVŐ TISZAFÖLDVÁRON

Mintha dunántúli kisvárosban járnánk. Zárt udvarok egymás ­mellett és tiszta, pormentes le­vegő. Legalább is itt, a város, he­lyesebben a község közepén még az.
Megvasalt cipőnk vígan csattog a nyílegyenes cement járdán, a mint a községháza felé igyekszünk Jeskó János főjegyzővel.
– Fácánkakasokból, nyulakból, vadkacsákból „köveztük“ ki ezt az utcát is – mondja s köz­ben szép magyar bajsza alatt huncutkásan mosolyog.
Hát az igaz, nagyot mondott!…
Pedig a magyarázat egészen egyszerű. Szigorú szabályok sze­rint működik itt a községi va­dásztársulat. Tiszaföldváron csak „kollektív“ vadászatot Ismernek. Közös a vadászlás s izgalom, de közös a vadból eredő haszon is. Amikor már 5-10000 P-t tartanak nyilván számlájukon, akkor az összeget átadják a községnek. Ilyen pénzből épült ez a két kilo­méter hosszú járda is.
– Ez az öntözőkocsi sem kö­zönséges vízzel öntöz most – folytatja a főjegyző – hanem ar­tézi vízzel s az utak tisztán tar­tása lassan már egy fillérbe sem kerül a községnek…
Végigmutat a járda és az or­szágút közt húzódó tarka sávon a főjegyző. Napraforgók, de még több petúniák és ciniák illatoz­nak ott. Azt hittük, hogy a háztulajdonosok ültették, de kiderül, hogy „közpark“. Az elmúlt évben 180 pengőt, az idén már legalább kétszeresét hozták a konyhára ezek a tarka kis virágok. Szerző­désesen termelik a virágmagvat. A pénzen az öntözőkocsit törlesz­tik.
No de nézzünk be talán a sportpályánkra!
SPORTPÁLYA A FALU KÖZEPÉN
Földszintes ház előtt állunk a község közepén. A ház homlokza­tán tábla: „P. Nagy Gábor Le­venteotthon.“
Öt katasztrális hold terül el a ház mögött hirtelen lejtő után. Ott zölddel a falu ifjúsága által készített sportpálya. Mögötte a fűzfás, két holdas ligetben földhányás emelkedik. Ide tervezte a 30×5 méteres uszodát, artézi kúttal. Balra, még az emelkedőn öltöző, zuhanyozó, amelyet né­hány napja fejeztek be. Szintén a fiuk építették.
P. Nagy Gábor gazdálkodó hagyta a községre ezt az ingat­lant, s mi úgy gondoltuk, nem tehetünk jobbat, mint ha a fiatal­ságnak adjuk. A boldogult öreg ugyanis azt írta remegő kézzel irt végrendeletében, hogy a hagyományozás célja: „enyhelyet és üdülést“ adni Földvárnak.
Csak egy ülőtribün hiányzik még, de az is itt lesz néhány hét múlva. Üzleti alapon… A nem­rég letelepült „CIKTA“ cipőgyár ugyanis csak úgy használhatja a pályát, ha megépít a kis mere­dekbe egy 7-8 lépcsős lelátót. Jövő héten pedig boldogházi asszonyok érkeznek pamacsokkal, kék és zöld meg piros festékek­kel. Ők pingálják ki az épülete­ket ösztönös művészetükkel, úgy mint otthoni szobájukat, ámbitusukat…
Feltűnő, hogy itt nincs kocsma.
– Nem mondanék igazat – magyarázza a főjegyző – ha azt állítanám, hogy a tiszaföldváriak egy csepp bort sem isznak. Hisz ebben a tiszántúli fekete földben éppen a földvári határban talál­ható a híres 1000 holdas „homok­sziget“. A szőlőhegy! A homok­sziget eredete bizonytalan. Lehet, hogy kiszáradt tómeder. Ott az­után éppen elég szőlő és bor te­rem. Isznak is az emberek, de mértékkel.
Talán jó bizonyíték erre az, hogy állandó cigánybanda nem tud megélni ebben a magyar és 12.000 lélekszámú községben.
TAKARÉKOS KÖZSÉG TISZAFÖLDVÁR…
A takarékosság 110 éve kezdő­dött, amikor a határ fele a Podmaniczky báróké volt s egy nyá­ron sürgősen le kellett aratni a gabonát. A falu hozzá is látott és a jó munkáért 100 q búza jutalmat kaptak. Ebből azután taka­rékalapot létesítettek. S ma Tiszaföldvár minden iskolája en­nek a 100 mázsa búzának, illetve az ebből sarjadt segítő szervnek köszönheti létét. Most akarják sok akadály ellenére a magán polgá­rit nyilvános községi polgári is­kolává átalakítani. A telek és épület a segítő alapé volt, ame­lyet önkéntesén adott át erre a célra.
Mindezt nagy és komoly önér­zettel magyarázza nekünk Lőrinczy Sándor, a főbíró, egy rendőrtanácsos kíséretében, itt ugyanis a négy községi esküdtet „tanácsosnak” nevezik. Aki a köz­ségi hajdúkat irányítja, az a „rendőrtanácsos“.
– Történt már most – meséli később a főjegyző, hogy egy ün­nepi alkalomra községünk kül­döttségének is Debrecenbe kellett utazni. Mi persze előre bejelen­tettük, mikor és kik mennek. A három tagú deputáció egyik tagja akkori rendőrtanácsosunk volt. Így írtuk meg a rendezőbizottság­nak is, amely a megérkezés után egy államrendőrségi „igazi“ rend­őrtanácsoshoz szállásolta be a miénket. Amikor a mi „tanácso­sunk“ meglátta az elegánsan be­rendezett szobákat, még mielőtt „kollégájával“ találkozott volna, fogta kis kosarát és kiment az állomásra. Ott töltötte a váróte­remben az éjszakát.
Ez a rohamosan fejlődő község már városi közigazgatásban hasz­nálatos címeket kölcsönöz ki… Tulajdonképpen a városelneve­zést már megérdemli. Az utóbbi húsz évben épült új „városrészek”, az OFB által juttatott háztelkeken majdnem elérik az „óváros” nagyságát és most is, a háború ellenére egyre terjeszkedik Tiszaföldvár.
MÁR HÉT…
Vasárnap is 20 új kislakást, különálló családi házat adtak át 600 négyszögöles kerttel ugyan­annyi családnak. A kimutatás szerint a legkisebb család 8 tagú, de például Eszteró Mihályéknál 15 gyereket adott az Isten. Délben, amikor a vármegyei szociális felügyelő átadta a háza­kat, sorra szólította a juttatottakat s hangosan felolvasta a család létszámát is:
– Csikós János, 6 gyerek…
– Már hét! – javította ki az apa.
– De hiszen a kimutatás hatot tüntet fel!
– Az lehet, kérem alásan, de a hetedik azóta született.
Kijavították hát a számot és néhány perc múltán húsz család lakta már az új Oncsa-házakat… Húsz szegény, de minden szempontból értékes, kiválogatott család, összesen 157 gyerekkel… akiknek képviseletében Bóka Pál, 10 gyermekes apa mondott köszönetet.

(Forrás: Arcanum: Új Nemzedék 1942. szeptember 12. 5. oldal)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post