Az emlékezet néha meglehetősen igazságtalan tud lenni. Biztos vagyok benne, hogy Habrányi Mihály martfűi cukrászmester élete során ezreknek szerzett örömet fagylaltjával, azonban az ötvenes-hatvanas évek helyi sajtójában szinte csak negatív kontextusban tűnik fel a neve. 1958-ban egy tanonca/fiatal alkalmazottja kizsákmányolása kapcsán került reflektorfénybe a megyei Néplapban. A fiút a lap következetesen “kis Szilágyi”-ként említi, és igencsak bicskanyitogató képet festett le a mesterről. Egy rövid idézet:
– Hány órát dolgoztál naponta Habrányi Mihálynál? – kérdezzük.
– Fél négykor indultam itthonról, Tiszaföldvárról, s a legtöbbször este fél 10 volt, mire hazaértem. Sietni kellett mindig, mert Rákóczifalváról hordtam a jeget, s reggel 6-ra már Martfűn kellett lenni vele.
– Nehéz volt a munka?
– A jéghordás igen.
– Mennyi volt a fizetésed?
– Havonta 200 forint, meg a koszt. Dehát az úgy volt, hogy legtöbbször egyszer ettem naponta.
– A MESTER IS?
– Ő evett akkor is, mikor én jegeltem. Sokszor olyan éhes voltam, hogy vennem kellett egy kis gyümölcsöt, mert már nem bírtam tovább.
Egy évvel később a cukrásznak a Tisza Cipőgyár lapjában kellett magyarázkodnia a fagylaltját ért támadások miatt. Jobb, ízletesebb fagylaltot ígért, ami a szerkesztő maliciózus kommentárja szerint rá is fért a termékre: “Ennek az elhatározásnak nagyon örülünk, mert nem csak V.I. panaszkodott a szerkesztőségnél a fagylalt minőségére. Többek szerint egyik fajta fagylaltot a másiktól csak a színe különbözteti meg, ezért az ízletességre vonatkozó ígéret valóra váltását különösen várjuk.”
Azonban az igazi csapás 1966-ban következett be. Májusban ugyanis Habrányi mozgó árussal árult fagylaltjától Martűn és Bagimajorban több mint 300 ember betegedett meg. 107-en, köztük számos gyerek, kórházba is került. Bár haláleset szerencsére nem történt, a tömeges mérgezés története bejárta a világsajtót, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is cikkeztek róla. A tudósítások szigorú felelősségre vonást ígértek, ez azonban látszólag elmaradt, Habrányi néhány évvel később már újra mozgó árusokat keresett fagylaltja árusításához, remélhetőleg ezt követően nagyobb hangsúlyt fektetve a higiéniára.
Forrás: Arcanum és British Newspaper Archive. Szolnok Megyei Néplap 1958. október 18. 5. oldal, 1966. május 18. 6. oldal, Tisza Cipő 1959. július 28. 1. oldal, valamint South Devon Echo 1966. május 20.
