Az Új Nemzedék lap 1942-ben közölt tiszaföldvári körképe számos érdekességgel szolgál a település korabeli fejlődéséről és működéséről. Nagy Kázmér újságíró alapos munkát végzett, megszólaltatott helyi városvezetőket, érdekes történeteket, életképeket mutatott be. A vadásztársaság finanszírozta községi útépítés ténye ráadásul számomra egy új információ volt. A kocsmákkal és mulatós zenészekkel kapcsolatos résszel azért tudnék vitatkozni. A cikket az olvashatóság miatt ezúttal gépelve osztom meg.
FÁCÁNKAKASBÓL CEMENTJÁRDA KÉSZÜL A VÁROSSÁ NÖVŐ TISZAFÖLDVÁRON
Mintha dunántúli kisvárosban járnánk. Zárt udvarok egymás mellett és tiszta, pormentes levegő. Legalább is itt, a város, helyesebben a község közepén még az.
Megvasalt cipőnk vígan csattog a nyílegyenes cement járdán, a mint a községháza felé igyekszünk Jeskó János főjegyzővel.
– Fácánkakasokból, nyulakból, vadkacsákból „köveztük“ ki ezt az utcát is – mondja s közben szép magyar bajsza alatt huncutkásan mosolyog.
Hát az igaz, nagyot mondott!…
Pedig a magyarázat egészen egyszerű. Szigorú szabályok szerint működik itt a községi vadásztársulat. Tiszaföldváron csak „kollektív“ vadászatot Ismernek. Közös a vadászlás s izgalom, de közös a vadból eredő haszon is. Amikor már 5-10000 P-t tartanak nyilván számlájukon, akkor az összeget átadják a községnek. Ilyen pénzből épült ez a két kilométer hosszú járda is.
– Ez az öntözőkocsi sem közönséges vízzel öntöz most – folytatja a főjegyző – hanem artézi vízzel s az utak tisztán tartása lassan már egy fillérbe sem kerül a községnek…
Végigmutat a járda és az országút közt húzódó tarka sávon a főjegyző. Napraforgók, de még több petúniák és ciniák illatoznak ott. Azt hittük, hogy a háztulajdonosok ültették, de kiderül, hogy „közpark“. Az elmúlt évben 180 pengőt, az idén már legalább kétszeresét hozták a konyhára ezek a tarka kis virágok. Szerződésesen termelik a virágmagvat. A pénzen az öntözőkocsit törlesztik.
No de nézzünk be talán a sportpályánkra!
SPORTPÁLYA A FALU KÖZEPÉN
Földszintes ház előtt állunk a község közepén. A ház homlokzatán tábla: „P. Nagy Gábor Leventeotthon.“
Öt katasztrális hold terül el a ház mögött hirtelen lejtő után. Ott zölddel a falu ifjúsága által készített sportpálya. Mögötte a fűzfás, két holdas ligetben földhányás emelkedik. Ide tervezte a 30×5 méteres uszodát, artézi kúttal. Balra, még az emelkedőn öltöző, zuhanyozó, amelyet néhány napja fejeztek be. Szintén a fiuk építették.
P. Nagy Gábor gazdálkodó hagyta a községre ezt az ingatlant, s mi úgy gondoltuk, nem tehetünk jobbat, mint ha a fiatalságnak adjuk. A boldogult öreg ugyanis azt írta remegő kézzel irt végrendeletében, hogy a hagyományozás célja: „enyhelyet és üdülést“ adni Földvárnak.
Csak egy ülőtribün hiányzik még, de az is itt lesz néhány hét múlva. Üzleti alapon… A nemrég letelepült „CIKTA“ cipőgyár ugyanis csak úgy használhatja a pályát, ha megépít a kis meredekbe egy 7-8 lépcsős lelátót. Jövő héten pedig boldogházi asszonyok érkeznek pamacsokkal, kék és zöld meg piros festékekkel. Ők pingálják ki az épületeket ösztönös művészetükkel, úgy mint otthoni szobájukat, ámbitusukat…
Feltűnő, hogy itt nincs kocsma.
– Nem mondanék igazat – magyarázza a főjegyző – ha azt állítanám, hogy a tiszaföldváriak egy csepp bort sem isznak. Hisz ebben a tiszántúli fekete földben éppen a földvári határban található a híres 1000 holdas „homoksziget“. A szőlőhegy! A homoksziget eredete bizonytalan. Lehet, hogy kiszáradt tómeder. Ott azután éppen elég szőlő és bor terem. Isznak is az emberek, de mértékkel.
Talán jó bizonyíték erre az, hogy állandó cigánybanda nem tud megélni ebben a magyar és 12.000 lélekszámú községben.
TAKARÉKOS KÖZSÉG TISZAFÖLDVÁR…
A takarékosság 110 éve kezdődött, amikor a határ fele a Podmaniczky báróké volt s egy nyáron sürgősen le kellett aratni a gabonát. A falu hozzá is látott és a jó munkáért 100 q búza jutalmat kaptak. Ebből azután takarékalapot létesítettek. S ma Tiszaföldvár minden iskolája ennek a 100 mázsa búzának, illetve az ebből sarjadt segítő szervnek köszönheti létét. Most akarják sok akadály ellenére a magán polgárit nyilvános községi polgári iskolává átalakítani. A telek és épület a segítő alapé volt, amelyet önkéntesén adott át erre a célra.
Mindezt nagy és komoly önérzettel magyarázza nekünk Lőrinczy Sándor, a főbíró, egy rendőrtanácsos kíséretében, itt ugyanis a négy községi esküdtet „tanácsosnak” nevezik. Aki a községi hajdúkat irányítja, az a „rendőrtanácsos“.
– Történt már most – meséli később a főjegyző, hogy egy ünnepi alkalomra községünk küldöttségének is Debrecenbe kellett utazni. Mi persze előre bejelentettük, mikor és kik mennek. A három tagú deputáció egyik tagja akkori rendőrtanácsosunk volt. Így írtuk meg a rendezőbizottságnak is, amely a megérkezés után egy államrendőrségi „igazi“ rendőrtanácsoshoz szállásolta be a miénket. Amikor a mi „tanácsosunk“ meglátta az elegánsan berendezett szobákat, még mielőtt „kollégájával“ találkozott volna, fogta kis kosarát és kiment az állomásra. Ott töltötte a váróteremben az éjszakát.
Ez a rohamosan fejlődő község már városi közigazgatásban használatos címeket kölcsönöz ki… Tulajdonképpen a városelnevezést már megérdemli. Az utóbbi húsz évben épült új „városrészek”, az OFB által juttatott háztelkeken majdnem elérik az „óváros” nagyságát és most is, a háború ellenére egyre terjeszkedik Tiszaföldvár.
MÁR HÉT…
Vasárnap is 20 új kislakást, különálló családi házat adtak át 600 négyszögöles kerttel ugyanannyi családnak. A kimutatás szerint a legkisebb család 8 tagú, de például Eszteró Mihályéknál 15 gyereket adott az Isten. Délben, amikor a vármegyei szociális felügyelő átadta a házakat, sorra szólította a juttatottakat s hangosan felolvasta a család létszámát is:
– Csikós János, 6 gyerek…
– Már hét! – javította ki az apa.
– De hiszen a kimutatás hatot tüntet fel!
– Az lehet, kérem alásan, de a hetedik azóta született.
Kijavították hát a számot és néhány perc múltán húsz család lakta már az új Oncsa-házakat… Húsz szegény, de minden szempontból értékes, kiválogatott család, összesen 157 gyerekkel… akiknek képviseletében Bóka Pál, 10 gyermekes apa mondott köszönetet.
(Forrás: Arcanum: Új Nemzedék 1942. szeptember 12. 5. oldal)