Vagy hívj fel

+36205168470

Tiszaföldvár épületeinek történetéből: a volt Kollégium

Takarékpénztár és kaszinó, járási székház, a gimnázium épülete majd a diákok szálláshelye – a városunk főterén, a városházával szemben álló volt kollégiumépület számos funkcióváltáson ment keresztül az elmúlt évtizedek során. Története bizonyos szakaszai jól dokumentáltak, más részeiről pedig még a szakirodalomban is egymásnak ellentmondó információk jelentek meg az évek során. Cikkemben levéltári dokumentumok és korabeli újságcikkek alapján próbálom rekonstruálni, hogy miként alakult a ház és néhány hozzá kötődő személy sorsa az elmúlt évszázadban.

Az épület pontos építési dátuma jelenleg nem ismert. Félreértésre adhat okot, hogy később a Tiszai alsó járás székháza működött az épületben, a főszolgabírói hivatal építésének dátumát pedig ismerjük: 1890. A községi hivatalnokok könyvének korabeli bejegyzése szerint ugyanis „örök emléknek jegyeztetik, miszerint ez évben a főszolgabírói hivatalos helyiség építtetett 3000 Frt építési költségen mely a régebbi időkről felmaradt községi pótadó hátralékból lett fedezve.” Többen ezért ezt a dátumot tekintik az építés idejének. Fontos azonban tudnunk, hogy ekkor nem ez az épület épült fel!

A település vezetése 1890 márciusában tárgyalta a járási székház építésének ügyét. A szavazás egy, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, a járási székhely pozíció miatt régóta fennálló versengés fontos állomása volt. Tiszaföldvár 1886-ban lett az 1876-ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszai alsó járásának székhelye. Állandó központi hivatali épülete azonban még 1890-re sem volt a járásnak, ezért Dr. Hajdu József főszolgabíró felvetette annak a lehetőségét, hogy szerencsésebb lenne, ha a székhely Kunszentmártonba – ahol egyébként a járásbíróság is működött – költözne. A település egyetlen lehetősége a járási központi pozíció megtartására az volt, ha rövid időn belül új főszolgabírói hivatalt építtet. Az anyagi fedezet azonban szűkös volt, ezért a tervekben egy mindössze három szobás, 8 öl hosszú és 5 öl széles (kb. 14x9m) ház szerepelt. Ez már első olvasatra is egy jóval kisebb épület, mint a volt kollégium. Ahogy Kovács János, az önkormányzat műszaki osztályának korábbi vezetője is rámutatott, a méreteknek inkább az az épület felelhet meg, amelyben ma a műszaki osztály munkatársai dolgoznak, a városháza mellett. Ezt alátámasztja, hogy az akkori pályázati kiírásban az is szerepel, hogy a főszolgabírói hivatalnak a régi községháza mellé kell épülnie, méghozzá úgy, hogy később az új községházával is egybeépíthető legyen. Azt tudjuk, hogy a mai Városháza 1901-ben épült, a korábbi községháza helyén, tehát logikusnak látszik a feltételezés, hogy a mellette álló épület lehetett a főszolgabírói hivatal kezdetben. További jelzés az építési költség nagysága. 3000 forint szűkös keretnek számított 1890-ben is, főleg ha összevetjük a bő tíz évvel később 32000 koronából épült új községházával, amely – a pénznemek értékének változására tekintettel is – ennek közel ötszörösébe került.

De ha az egykori kollégiumépület nem járási székháznak épült, akkor mikor és milyen célból? Az első kérdésre egyelőre nem könnyű választ adni. Kataszteri térképek alapján az látható hogy az épület helyén 1881-ben még egy L alakú épület áll, 1903-ban pedig már egy a ma ismerthez hasonló. Ez azt mutathatja, hogy talán a két dátum között épült, de bizonyítéknak nem fogadhatjuk el. Azt viszont tudjuk, hogy első ismert funkciója takarékpénztár. A Tiszaföldvári Takarékpénztár Részvénytársaságot 1885. december 29-én jegyezte be a Szolnoki Királyi Törvényszék, 30.000 Ft-os alaptőkével. A társaság „czélja a kevésbé vagyonos osztály megtakaritott vagyon-feleslegének kamatozás végett átvétele, gyümölcsöztetése s rövidebb lejáratu kölcsönműveletek eszközlése”. A Takarékpénztár vezérigazgatója Sax Gyula, aligazgatója Cs. Katona János, igazgatósági tagjai pedig Frank Mór, Masznyik János, Schwartz Ferenc, Schwartz Sándor, T. Kalóz János és Tokay Lajos voltak. Alapításakor fennállása időtartamának 20 évet jegyeztek be, ezt, mint majd látjuk, majdnem teljesítette is.

A pénztár működése nagyobb botrányoktól mentes volt. Egyetlen eset ismert, 1896-ban magánokirat-hamisítás vádjával a Szolnoki Kir. Törvényszék vád alá helyezte Sax Gyula vezérigazgatót aki, a Budapesti Hírlap 1896. december 12-i számának vitriolos tollú szerzőjét idézve „a szállongó hírek szerint néha-néha azt is megtette, hogy saját maga firkantotta oda az okiratra egyik-másik jobbmódu kezesnek a nevét”. A lap, következő számában már finomabban fogalmaz és megemlíti azt a körülményt is, hogy a vád alá helyezés két korábban elbocsátott takarékpénztári dolgozó vallomása alapján történt. A per kimenetelét nem ismerjük, de Sax Gyula továbbra is igazgató marad, egészen 1903-ig, amikor is megszűnik a Tiszaföldvári Takarékpénztár Társaság. Ha nem is kiváltó okként, de a bezárásban szerepe lehetett a vezérigazgató magánéleti tragédiájának is. Szintén a Budapesti Hírlap tudósít az esetről 1902. áprilisában: „Egy fiatal uri asszony halt meg ma Budapesten, a kinek sorsa igazán tragikus. Sulyos idegbajban szenvedett, s férje Szax Gyula tiszaföldvári földbirtokos és takarékpénztári igazgató, ezelőtt tíz nappal a fővárosba akarta kisérni, hogy egy szanatóriumban elhelyezze. A vonaton hisztérikus roham támadta meg az asszonyt és szublimát pasztillával megmérgezte magát, majd beretvával el akarta vágni a férje nyakát. Szax csak jelentéktelen sebeket kapott, neje azonban összeroskadt a méregtől. Budapestre hozták a zsidó kórházba, a hol ma virradóra megváltotta szenvedésétől a halál.” A feleség Feldheim Amália a nyíregyházi izraelita nagybirtokos és olajgyáros Feldheim Emánuel lánya volt, akit Sax 1890-ben jegyzett el. Sax Gyula később Budapestre költözött, ahol 1936. május 13-án, 76 éves korában hunyt el.

1903 áprilisában tehát megkezdődik a Tiszaföldvári Takarékpénztár Részvénytársaság felszámolása. A Budapesti Hírlap 1903. november 15-i számában ez a hirdetés jelent meg: „A Tiszaföldvári Takarékpénztár fölszámolása folytán a főtéren épült egyemeletes székházát szabadkézből jutányosan eladja. Ezen épület a mai kor igényeinek megfelelően van berendezve s lakás- és üzlethelyiségeivel már eredetileg üzleti célokra épült. Az Alföld ezen rohamosan fejlődő, mintegy 10.000 lakosú városa, vasut- és hajóállomással, posta-, távirda- és telefon-központtal bir, s mint járási központ is föltétlenül biztosithatja a vállalkozó üzletembereket üzletük eredményes voltáról.” Az épület ezután a Tiszaföldváron fióktelepet létesítő Mezőtúri Takarékpénztár tulajdonába került.

A takarékpénztár mellett a 20. század elején itt működött az 1890-ben alakult Tiszaföldvári Kaszinó Egylet is. A Kaszinó a mai szóhasználattal szemben nem szerencsejátékoknak adott helyt, hanem egyfajta polgári művelődési kör volt, amely alapszabályban lefektetett „czélja a művelt társalgás, törvény és erkölcs szabályaival megférő elvek megszerzése, tudomány, művészet és ipar haladására czélzó törekvések támogatása és a közszellemnek nemes és hazafias fejlesztése”. Sőt „az egyesület köréből minden szerencsejáték – hazard – száműzve” volt. Volt viszont saját helyisége „a kölcsönös ismerkedés, barátságos eszmecsere és ártatlan mulatságok” céljára, valamint olvasószobája és a tagok számára kikölcsönözhető könyvei. A Kaszinó utódjának, a hosszabb szünet után, 1930 októberében Horthy Szabolcs Kaszinó néven újjáalakult egyletnek, elődjéhez hasonlóan, fontos szerepe volt a helyi művelődés történetében.

Ahogy a fent idézett hirdetésben is olvasható, üzleteknek is hely adott az épület. Ilyen volt Rosenfeld Ernő „Üveg porcelán kép diszmű és bazáráru kereskedése”. Rosenfeld Ernő izraelita kereskedő, a helyi „Chevra Kadisha” (zsidó temetéseken a szigorú rituális szabályok betartását felügyelő egylet) alelnöke volt, aki rőfös és divatáru kereskedelemmel is foglalkozott, hirdetéseit még a harmincas években is gyakran olvashatjuk a Tiszaföldvár és Vidéke lapjain. Az egyetlen fennmaradt fotót az épületről ebből az időszakból az ő jóvoltából ismerjük, ugyanis Rosenfeld Ernő készíttette reklámcélokra azt a képeslapot, amely itt is látható.

Varga Lajos, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum alapítója építészeti szempontból így mutatta be a házat egyik írásában: „Klasszicizáló neoreneszánsz stílusban épült, a földszinten félköríves szemöldökű, az emeleten vagy egyenes vagy mikro-timpanon (háromszög-) záródásúak az ablakok. A középső ablakok alatt báboskorlát-utánzat van, csak díszítő jelentőségű, támaszkodó, személytartó funkciója nincs. Széles párkány választja el az emeletet a földszinttől. A bal, emeleti ikerablak feletti hajlított szárú háromszögben klasszicizáló szobor van tönkrement állapotban, állítólag a Takarékosság és Takarékoskodás istennőjének a mellszobra. Az épület enyhén középrizalitos, a tetőzet alatt igen ritkás fogsor-fríz húzódik.” Az említett mellszobor azóta már sajnos eltűnt az épületről, szerencsére Szlankó István múzeumigazgatónak 1969-ben még sikerült lefotóznia. (Vajon most hol lehet?)

1911-ben újra fellángol a vita Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, a tiszai alsó járás központjának ügyében. Erről így ír a Pesti Hírlap 1911. február 15. száma: Megemlékeztünk már arról a mozgalomról, amelynek az a célja, hogy a szolnokmegyei tiszai alsó járási székhely, illetőleg a szolgabirói hivatal Tiszaföldvárról Kunszentmártonba helyeztessék át. A járás legnagyobb községe Kunszentmárton, a főszolgabírói hivatalon kivül a járás minden hivatala ott van már s mivel azonfelül a járás legnagyobb részének természetes központja is Kunszentmárton, semmi értelme sincs annak, hogy maga a főszolgabírói hivatal s ezzel a járási székhely Tiszaföldváron legyen. A tiszaföldváriak viszont mindent elkövetnek, hogy legalább a főszolgabírói hivatalt megtarthassák maguknak. A tiszaföldvári községi képviselőtestület igy elhatározta most, hogy a község költségén egy 60,000 koronába kerülő épületet építtet, amelyben a főszolgabírói hivatal nyerne elhelyezést s egyszersmind a főszolgabíró s a szolgabiró részére kényelmes, nagy lakások is lennének. Kérdés már most, hogy mit szól ehez Kunszentmárton?” Nos, a kunszentiek nem örülhettek, ugyanis kérelmüket a törvényhatóság a 4879/1911 sz. határozatával elutasította, azzal az indokkal, hogy meglévő öt mellé hamarosan létrejön a hatodik, központi vármegyei járás, és ez által okafogyottá válik főleg logisztikai indokokkal alátámasztott igényük. A hatodik járás rövid időn belül létre is jött, Tiszaföldvár azonban végül nem építtette meg az új járási székházat, hanem 1911-ben 40.000 koronáért megvásárolta a takarékpénztár épületét a Mezőtúri Takarékpénztártól. A főszolgabíró és hivatala tágasabb és reprezentatívabb helyre költözhetett, a járási székház egészen 1950-ig itt működött.

Az épület későbbi története már jól ismert. Az ötvenes évek elején az 1947-ben megalakult, helyhiánnyal küzdő Tiszaföldvári Állami Gimnázium költözött bele, majd miután 1965-ben új épületet kapott a Hajnóczy József Gimnázium, a valamikori járási székházból kollégium lett, s több mint fél évszázadon keresztül a középiskolások lakhatási, tanulási céljait szolgálta. Néhány évvel ezelőtt az épület megromlott állapota miatt ezt a szerepét is elvesztette, a kollégisták azóta Martfűn laknak. A volt járási székháznak jelenleg – tudomásom szerint – új funkciót, vagy vevőt keres a település. Bárhogy is lesz, nem egyszerű a feladat a megmentése. Mégis szerencsés lenne ha ez a patinás emlékű épület továbbra is díszíthetné majd a Kossuth-teret és nem a romlás és az idő kérlelhetetlen múlásának újabb mementójává válna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post