Vagy hívj fel

+36205168470

Adalékok Tiszaföldvár postatörténetéhez – második rész

Az előző részben már szóba került, hogy ifj. Pillich Lajos elmozdítása után 1903-tól Némedy Ferenc vette át a tiszaföldvári belterületi postahivatal vezetését, aki ezután három évtizeden át töltött be postamesteri tisztséget a településen. Családjával együtt meghatározó szereplői voltak Tiszaföldvár II. világháború előtti közéletének.

Némedy Ferenc 1860. július 20-án született Kétegyházán, iskolái elvégzése után, 1884-ben lépett a Magyar Királyi Posta szolgálatába. 1884-1903 között Topánfalván, majd 1903-tól Tiszaföldváron postamester. 31 év után, 1934 februárjában, 73 éves korában kérte nyugdíjazását, feltehetően megromlott egészségére tekintettel. Mindössze egy hónappal később elhunyt. A Tiszaföldvár és Vidéke lap, nyugdíjba menetelekor így méltatta:

„Nem hiszem, hogy volna valaki, nemcsak községünkben, hanem a messze környéken is, aki nem ismerné Némedy Ferenc postamestert, az őszbajuszú, de mindig mosolygó, kedves Feri bácsit. Egy igazi magyar, egy talpig úriember, aranyosszívű, kitűnő kedélyű férfiu ő, ki az egész községben osztatlan szeretetnek, közbecsülésnek örvend.”

Közösségi aktivitása vitathatatlan, alapító és választmányi tagja volt a Horthy Szabolcs Kaszinó Egyletnek, adakozott az Ószőlői Népkör, az Óvirághegyi Olvasókör épülő székháza részére, de feleségével igen serény mecénásai voltak a Református Nőegyletnek is. Maga a posta is kivette a részét a közösségi események szervezéséből, többek között a rendszeresen megrendezésre kerülő postásbálokkal. Ezek kisebb-nagyobb attrakciókkal színesített népszerű jelmezbálok voltak és az akkori mozi épületében tartották meg őket. (Apró érdekesség, hogy a mozit és „Magyar Király” szállodát ekkoriban üzemeltető Pantó Imre sörkereskedő eredetileg szintén posta segédtisztként kezdte pályáját Mezőtúron.)

Némedy Ferencnek három gyermeke született. Halála után a postamesteri posztot egyik fia, – a korábban a Tiszaföldvár és Vidéke társszerkesztői posztját is betöltő – Némedy Árpád vitte tovább, míg másik fia, Némedy Zoltán a település jegyzőjeként tevékenykedett. Lánya, Némedy Margit szintén postatisztviselőként dolgozott, az ő férje a fiatalon elhunyt, jó emlékű földvári református lelkipásztor, Molnár Elemér volt. A Némedy-ek még a hagyományos, polgári, értelmiségi postáscsaládok sorába tartoztak, akik számára a posta nem csupán egy munkahelyet, hanem hivatást, identitást, státuszt jelentett. Elgondolkodtató és szomorú adalék, hogy a II. világháború után, a kommunista rendszerben a Némedy fiúk, éppen a polgári származásuk miatt osztályidegenként lettek kezelve, munkát alig kaptak, Némedy Zoltán, a korábban települési jegyzőként dolgozó, nagy műveltségű hivatalnok kénytelen volt lovaskocsis fuvarozóként keresni szerény kenyerét. Hosszú évtizedeken át a postahivatal is a Némedy-házban működött, a Kossuth út 83. szám alatt. Király Lajos itt is látható, feltehetően a ’20-as évek végén készült fotója, ezt a ma is álló, jellegzetes homlokzatú épületet mutatja.

Talán még izgalmasabb azonban a másik felvétel, amely az ószőlői postát ábrázolja. A képeslap, amelyről a fotót ismerjük 1914-ben lett lebélyegezve, tehát a fotó még korábban készülhetett, valamikor a 20. század elején. Maga az épület ma már nem áll. Egyesek az épületet a Hercegh-féle házként azonosították. Az első világháború idején az ószőlői posta bezárásra került, és csak 1926-ban nyitott meg újra. A 30-as években már az ún. Fekete-féle ház Gellér Mihály felőli részében működött a postahivatal. (Fekete József és Gellér Mihály kereskedőkről van szó, akiknek üzletei voltak itt korábban). A II. világháború idején néhány évre Tóth Gyula, az ószőlői óvodával szemben ma is álló házában nyert elhelyezést, majd 1946 után megint a Gellér-féle házba költözött vissza a postahivatal, ahol aztán a ’80-as évek végéig működött. Az ószőlői postára 1927 júniusában nevezték ki az akkor 25 éves Koroknay Irént postavezetőnek, aki egészen a ’40-es évek végéig a hivatal élén állt. Természetesen az ószőlői egy jóval kisebb léptékű posta volt, mint a belterületi. Míg a központban már 1945 előtt is közel tucatnyian dolgoztak, az ószőlői postán csak egy-két fő. A csomagok, levelek a belterületi nagypostára érkeztek, ahonnan lovaskocsi szállította tovább az ószőlői címre.

A szocializmus évtizedei természetesen a tiszaföldvári posta életében is jelentős változásokat hoztak. A II. világháború sokkjából feleszmélő posta már egy merőben más szervezet volt, mint a korábbi. A posta vezetése kikerült a Némedy család kezéből. Némedy Árpád egészen 1944 szeptemberéig látta el a postamesteri tisztséget a településen, amikor is a háborús események miatt a posta működése ideiglenesen megszűnt. Az orosz csapatok bevonulása és a lakosság kitelepítése miatt a városban hónapokig szünetelt a postaszolgálat, a hivatal csak 1945. január 15-én nyitott meg újra, immár Lantos Mihály postakiadó vezetésével.

Lantos Mihály 1914. július 4-én született Tiszaföldváron, szegény paraszti családba. Édesapja az I. világháború kezdetén, a déli fronton esett el. A félárva fiút anyja és anyai nagyszülei nevelték Vezsenyen, nehéz anyagi körülmények között. Tizenévesen szabó inasnak szerződött el, de orvosi tanácsra ezt a pályát abba kellett hagynia. Lánya elmondása szerint kivételes kézügyessége volt, de nem szerette a magányos, helyhez kötött munkát, inkább közösségbe vágyott. 1935-ben a szolgabírói hivatalban kezdett írnokként dolgozni Némedy Zoltán jegyző mellett, majd 1938 novemberétől a postára került, mint hivatali kisegítő. A szegedi Postaigazgatóság tanfolyamán postakiadói képesítést szerzett. 1944-ig Tiszaföldvár mellett a kunszentmártoni és a zsibói (Románia) postahivatalban is dolgozott. A háború után a Némedy-fiúkat polgári származásuk miatt ellehetetlenítették, a hivatal vezetését pedig Lantos Mihály vette át. A teljesen kifosztott hivatalba ő maga kéregette össze a településről a bútorokat, hogy a munka megkezdődhessen. Korábbi jó kapcsolatát Némedyékkel, azok háttérbe szorítása után is megtartotta. 1948-ig megbízott adminisztrátorként, majd 1950-től hivatalvezetőként irányította a belterületi postát egészen 1955 áprilisáig, amikor megbízását váratlanul visszavonták és főpénztárossá fokozták le. Visszaemlékezésében a helyi párttitkárral való rossz kapcsolatát feltételezi a döntés okaként, lánya szerint leváltásában az is közrejátszhatott, hogy erős egyházi neveltetését nem tagadta meg, illetve 1956 után nem lépett be a pártba sem. (Korábban a szociáldemokrata párt tagja volt). Főpénztárosként azonban tovább dolgozott a postán. Felesége Horváth Róza szintén postai alkalmazott volt, telefonközpont-kezelő. Két lányuk született Éva és Valéria. 1971-ben újra kinevezték postavezetőnek, 1975-ös nyugdíjba vonulásáig vezette a hivatalt. Nyugdíjasként sem pihent, a helyi ABC-ben dolgozott számlaellenőrként egészen haláláig.

A szocializmus évtizedei alatt a Magyar Posta minden korábbinál több feladatkört egyesítő állami nagyvállalattá nőtte ki magát. A hagyományos levél és csomagkézbesítési munka mellett 1951-től a posta látta el kizárólagos joggal a hírlapterjesztést is. Szintén a postához tartozott a rádiós- és az 1957-től meginduló televíziós műsorszórás feladata, nem is beszélve a távíró- és távbeszélő szolgálatról. Megszűntek vagy beolvadtak az állami intézményrendszerbe a korábbi postás egyesületek, intézmények, és létrejöttek az üzemi tanácsok, a szakszervezet, mely a szociális gondoskodás egy formáját jelentette. A szocialista brigádok a postán is meghirdették a hármas jelszót „Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni”. Természetesen ez a felduzzadás és átalakulás maga után vonta azt is, hogy megváltozott a posta korábbi személyes jellege, idővel egyre bürokratikusabb nagyvállalat vált belőle. A rendszerváltás után a posta korábbi feladatainak csak egy részét tartotta meg, a távközlés és a műsorszórás kikerült a hatásköre alól. Korszerűsödött a szállítási-feldolgozási rendszer, 2004-től megszűnt a vasúti szállítás, a postai küldeményeket azóta csak közúton szállítják. Ugyanakkor az ország postahivatalai közül nagyon sok belső modernizációja, felújítása várat még magára. De erről már nem a cikkem témája szólni.

Az elmúlt hónapokban, cikkeimben igyekeztem a kezdetekig visszanyúlva bemutatni néhány fontos eseményt, meghatározó személyt városunk postájának történetéből. Teljességre ekkora terjedelemben nem törekedhettem, de az igazat megvallva nem is törekedtem. Bizonyára számos emlékezetes történet, különleges életút kötődik még a tiszaföldvári postához. A későbbiekben terveim szerint megszólaltatok korábbi postai dolgozókat, akiktől bizonyára sok érdekességet hallhatunk még. A mostani cikk témája a közelmúlt volt, ami sokunk számára már személyes emlék. Azt sem nagy bátorság kijelenteni, hogy az olvasók közül mindenkinek van valamilyen története, benyomása a mai vagy akár a rendszerváltás előtti postáról, hiszen, ha másként nem is, legalábbis ügyfélként mindannyian megfordultunk ott.

Manapság a postának az információtovábbítás új útjaival, a modern technika komfortjával kell megküzdenie. Az erre adott válaszai talán nem mindig a számunkra legszimpatikusabbak, de azt gondolom, hogy érdemes megismernünk, honnan indult, és hogy szűken vett nemzeti történetének 150 éve alatt hová jutott. Mert a posta alapvetően egy nagyon nemes feladatot tűzött ki maga elé célul indulásakor: hogy eljuttassa az üzenetünket ahhoz, aki távol van tőlünk, de szólni szeretnénk hozzá.

Végezetül szeretném közölni a tiszaföldvári belterületi postahivatal vezetőinek listáját. 1993-ig dokumentumok, onnan pedig Bimbó Margit korábbi postavezető hölgy szíves közlése alapján.

Pillich Lajos 1863-1898

Ifj. Pillich Lajos 1898-1903

Némedy Ferenc 1903-1934

Némedy Árpád 1934-1944

Lantos Mihály 1945-1955

Dayka Gyula 1955-1964

Király Sándor 1964-1971

Lantos Mihály 1971-1975

Varga János 1975-1976

Herkóné Novák Irén 1976-1982

Kazai Istvánné 1982-1991

Víg Imre 1991-1993

Herkóné Novák Irén 1993-2010

Nagy Sándorné 2011

Csermákné Fodor Margit 2012-2013

Kollár Boglárka 2013

Bimbó Margit 2014-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post