Vagy hívj fel

+36205168470

Adalékok Tiszaföldvár postatörténetéhez – első rész

Hazánkban, a mai értelemben vett postarendszer magva a mohács után három részre szakadt ország Habsburg fennhatóság alá került részében alakult ki. Természetesen levél- és üzenettovábbítás már ezt megelőzően is létezett, de alkalmi jelleggel, leginkább futárok segítségével zajlott, főleg királyi és állami megbízásra. Ugyanakkor fenntartása közteherként a népre nehezedett. Maga a „posta” kifejezés is csak a 16. században terjedt el, és az értelme még a 18. században is személyes volt, futárt jelentett és a „cursor” szóval váltakozva fordult elő. A Habsburg királyság idején létesített (pontosabban meghonosított) postaintézmény mind céljában, mind működésében jelentősen eltért a korábbitól. A Habsburg-postát a köznép is használhatta, rendszeresen közlekedett és az állam tartotta fenn, kezdetben működtetését hűbérjogként átadva, majd 1722-től teljesen állami kezelésben. Feladatai között idővel nem csak a levél- és küldemény-, hanem személyszállítás is megjelent, sőt egy időre utóbbi vált hangsúlyossá. A posta- és közlekedéstörténet ezen a ponton erőteljesen összefonódik. A 18. század közepére már rendszeres levélposta és delizsánsz (akár kilenc utas szállítására is alkalmas társaskocsi) járatok közlekednek Bécs és Buda között, és megindul a mellékirányokban is a postajáratok szervezése. Bár a delizsánszok csak főbb útvonalakon közlekedtek, utasokat szállító postaszekereket a postamesterek kevésbé frekventált területeken is indítottak. A kocsit a postalegény hajtotta, aki „megkülönböztető jelzéssel” is rendelkezett: ha szükséges volt, útközben megfújta a kitérést követelő postakürtöt. A delizsánszok belsejében külön rekeszben szállították a küldeményeket és csomagokat, a tetőn pedig az utasok poggyászait. A járatokat tilos volt feltartóztatni. Ha pénzt is szállított a kocsi, fegyveres katonák kísérték. A 19. században már éjszaka is közlekedő, könnyűszerkezetű, jellegzetes fekete-sárga színűre festett gyorskocsikat és csak leveleket, küldeményeket szállító ún. rakkocsikat is működésbe állítottak.

II. József uralkodása (1780-1790) idején újabb, postát érintő fejlesztésekre került sor. A király 1786-ban beutazta az országot és figyelmét nem kerülték el a meglévő postahálózat hiányosságai. Ezeket orvosolandó készült el többek között a megyénken áthaladó első postaútvonal is, amely a Szolnok–Törökszentmiklós–Bánhalma–Karcag útirányt követte. E helyeken postaállomásokat is létesítettek, a Tiszazugban és az Alsó-Tiszatájon azonban még jó ideig nem épült postahivatal.

1801-ben, Bolza Péter szarvasi földbirtokos volt az, aki felvetette a gondolatot, hogy Szolnok irányából Tiszaföldváron keresztül Szarvasnál Békés vármegye területére belépő, majd onnan Erdély felé irányuló, új postaút kialakítására lenne szükség. Ez ügyben december 18-án Békés vármegye kérvényt terjesztett fel a Helytartótanácshoz. Mintegy két évtizeddel később, 1821. április 10-én a békésiek Heves és Bihar megyék számára megküldött átiratukban érvelnek a postaút létesítése ügyében és kérik segítségüket:

„…Barátságos bizalommal kívántuk Nagyságtokat Kmet megkérni az iránt, hogy … a tervek szerint az új postaút Budáról – Szolnok – Tiszaföldvár vonalon Heves vármegye területén érkezne a vármegyébe. Az északi szomszéd esetleges tartózkodása tehát alapjaiban döntené meg a postaútra vonatkozó elképzeléseket….” „…Szükségesnek itéltük a most fennálló … Posta út helyet már rövidebbet t.i.: Szolnokról Tisza Földvárra, Szarvasra, Gyomára, Körös Ladányban, Vésztőre, Zsadányba, onnan pedig Váradra, s Bukovinába menendő és ennélfogva mind a Közönség, mind az Eggyes személyeket tárgyazó levelezések serényebb folyamatát elő segéllő Posta útfelnyittatását a felsőbb helyeken eszközölni…”

A döntéshozás útvesztői és a történelem viharai azonban még több mint négy évtizedig hátráltatták az elképzelés megvalósulását, míg végül 1863. július 1-én megnyitott Tiszaföldvár első postahivatala. A postáról kocsiküldönc továbbította a leveleket heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton. Bár a járat sebessége nem volt a mai járművekkel összevethető (a Szolnokról délben induló postakocsi délután négy órára ért Földvárra) még így is minőségi ugrást jelentett a korábbi évtizedekhez képest, amikor alkalomszerűen, később hetente hordták a leveleket a településre. Épp erről tesz említést a földvári postával kapcsolatos egyik első ismert bejegyzés 1840-ből, a „Nagygyűlés végzéseit és más érdekes dolgokat” magában foglaló jegyzőkönyvből:

Tanács Gyülés tartatván szóba hozodott a Szolnoki Postáról a Helységek Cselédjei által kihordatni szokott levelek miatt a Bíróság által eddig tapasztalt alkalmatlanságok – mellynek következésében közegyetértéssel határoztatott, hogy ezután a lovas Hadnagy minthogy lovára a szabad szénán kívül hat köböl zabot is kap minden héten köteleztessék a Szolnoki Postára bemenni és erre annyival inkább lehet szoritani hogy most félanyi baja sincs a Hadnagynak – mint midőn a Helység magát nem árendálta. Mellynek tellyesítésére mostani Hadnagy Ns Fekecs András köteleztetvén ezen teher a jövendőbeli Hadnagyokat is illetni fogja”

1863-ban tehát megkezdte működését Tiszaföldvár első postahivatala, amihez – kezdetben postatiszti minőségben – Pillich Lajost nevezték ki. Szerződését 1863. május 4-én írta alá Szarvason. Néhány évvel később a Tiszti Cím és Névtárban már postamesterként szerepel a beosztása. Ő és fia, ifj. Pillich Lajos egészen 1903-ig töltött be postamesteri posztot a településen.

A postamesteri tisztség öröklődése a 18-19. században igen gyakori volt. Ez oda vezethető vissza, hogy a posztokat az 1700-as években rendszerint jómódú birtokosoknak, azok halála esetén pedig azok özvegyének, vagy fiának adták. Mária Terézia az olyan postamesterek számára, akik a levélposta szállítását ingyen elvállalták kiváltságlevélben is biztosította a családi előjogot. Így egyes postaállomások gyakorlatilag örökségként szálltak át az utódokra. A postamesterek számára részesedés jutott az állomás bevételeiből, az utasok viteldíjából, a lóbérlési- és levéldíjból, valamint rendszerint postaföldeket is kaptak használatra.

A 18. század második felére megerősödő nemzeti ellenállás a német központosító politika egyik eszközeként tekintett a postára, ezért minden lehetséges módon igyekezett akadályozni működését. A nemesek leveleiket nem bízták a postára, hanem küldönccel továbbították, a postakocsik helyett saját kocsikon utaztak, de a kevésbé tehetősek is inkább magánfuvarosokat választottak céljuk eléréséhez. E mellett a postautakon elszaporodtak a rablások, fosztogatások. A veszélyek és a kieső bevételek rövid idő alatt redukálták a postamesteri tevékenység népszerűségét. A jövedelmek megcsappantak, a postamesteri állásokra alig lehetett embert találni. A bevételekből való (bizonytalan) részesedés helyett, a 19. század elején már az állandó fizetéssel járó alkalmazás terjedt el. A postai alkalmazottakat állami tisztviselőkké minősítették. A kiszámítható bér mellett egyéb intézkedésekkel is igyekeztek helyzetükön javítani, 1816-ban pl. a postamesterek tekintélyét az akkori divathoz alkalmazkodó egyenruha (skarlátvörös posztókabát, fekete bársony, aranyhímzéssel borított gallérral, háromszögletű vörös kalap, fekete kokárdával és az uralkodó monogramjával díszített kard) rendszeresítésével próbálták emelni. Összességében elmondható, hogy bár a postamesteri munka megbecsültsége sokat változott az idők során, postahivatalt vezetni még a 19. század második felében is társadalmi rangot jelentett. A postamesterek továbbra is a tanult, értelmiségi és/vagy nagyobb anyagi mozgástérrel rendelkező rétegből kerültek ki. Igaz ez a Tiszazugra is. Elég csak Major Bálint nagyrévi postamesterre gondolni, aki már 1899-ben („Tisza-Nagy-Rév község és lakosai történelmi multja és jelene” címmel) megírta a település történetét, de említhetjük Kovách Albert csépai postamester nevét is, aki munkája mellett régészettel foglalkozott, az 1870-es években megalakult Tiszazugi Régészeti Magántársaság alapító tagja és titkára volt, többször publikált az Archaeologiai Értesítő című lapban.

Pillich Lajos földvári postamester szintén a befolyásosabb, értelmiségi réteghez tartozott a településen. Tagja volt a Tiszaföldvári Olvasó Egyletből alakult Tiszaföldvári Népkörnek. Az anyagi helyzetéről egy kevésbé imponáló forrásból kaphatunk képet. A Budapesti Hírlap 1889. január 20-i számában jelent meg a következő rövidhír: „Uzsora vétsége miatt helyezte ma vád alá a kir. kuria III. büntető tanácsa Pillich Lajos tiszaföldvári postamestert és az ottani népbank pénztárosát, a ki ellen több oldalról tettek följelentést, hogy nagy vagyonát uzsora révén szerezte”. A per kimenetelét nem ismerjük, de feltehetően felmentéssel zárult, ugyanis Pillich 1891-ben már új postamesteri szerződését írja alá.1898-ban veszi át fia, ifj Pillich Lajos a posta vezetését, aki azonban mindössze öt évig tölti be a tisztséget, 1903-ban elmozdítják. A postamesteri posztot Némedy Ferenc veszi át és áll ezután (valamivel több mint három évtizedig) a tiszaföldvári belterületi postahivatal élén. Erről az időszakról a cikksorozat következő részében lesz szó.

Mindeddig csak a belterületen létrejött postáról beszéltünk. A Kiegyezés és az önálló Magyar Királyi Posta létrejötte (1867) után gomba módra szaporodnak a postahivatalok az országban. A fejlődésnek további lökést adott a vasúti hálózat kiépülése. Röviddel a Szolnok-Szentes vasútvonal megépülése után, 1885-ben, két új postahivatal létesül a településen Tiszaföldvár pályaudvar és Puszta-Homok pályaudvar néven. Utóbbiban a postamesteri teendőket Fábry Dezső látta el, míg előbbiben, kezdetben meglehetősen nagy volt a fluktuáció. 1885-ben Ern(e)szt Jakabot, 1890-ben Luka Bálintot, majd 1892-ben Goldstein Lajost nevezték ki postavezetőnek. Martfű pusztán 1892 januárjában, Homok belterületén pedig 1893 decemberében nyitott meg az első postahivatal.

A századforduló időszakát a Magyar Posta aranykorának szokás tartani. 1869-ben a világ első nyílt levelezőlapját a magyar és osztrák posta adja ki, 1871-ben megjelenik az első magyar bélyeg, 1887-ben egyesítették a posta és távírószolgálatot. (1887-ben már távirdahivatal működik a földvári, homoki és martfűi pályaudvarokon is!). 1890-ben létrejön az első távolsági távbeszélővonal Budapest és Bécs között, 1893-ban pedig megszólal Puskás Tivadar telefonhírmondója, amely az első hír- és műsorszolgáltató elektronikus tömegkommunikációs eszköznek tekinthető. 1908-ra a Magyar Királyi Posta elnyeri teljes függetlenségét. A békeévek nyugalma közben azonban a távolban már gyülekeznek a közelgő világháború sötét fellegei… (folyt. köv.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post