Vagy hívj fel

+36205168470

Sikolya Albert és az 1919-20-as román megszállás hónapjai

Ha valaki találkozott már Tiszaföldvár két világháború közt kiadott lapjaival, foglalkozott a település történetével, egyleti életével esetleg régészetével (!) akkor minden bizonnyal találkozott már Sikolya Albert nevével is. A Felvidékről 1920 körül Földvárra érkezett tanító a hagyományos kistelepülési értelmiségi archetípusába tartozott: amellett, hogy a helyi általános iskolák igazgatója volt, tevékeny részt vállalt a település közéletében. Megannyi társadalmi és kulturális egyesületben volt tag vagy vezető, újságot szerkesztett, és ugyanúgy foglalkoztatták a világpolitika, mind szűkebb környezete eseményei. Ebben a cikkben egy különösen érdekes cikksorozatára szeretném felhívni a figyelmet, amelynek nem csak a tartalma, hanem a megjelenésének körülményei is izgalmasak.

Sikolya Albert 1887. május 10-én született1 a ma már Románia területén fekvő Gencsen2. A Debreceni Református Tanítóképzőben végzett 1907-ben, de tanult az Iglói Állami Tanító Képezdében is. Bátyja, Sikolya Antal a felvidéki Legenyén volt iskolaigazgató.3 Albert a Legenyén töltött vakációk alatt ismerkedett össze későbbi jó barátjával Komáromi János íróval.4 Miután megkapta oklevelét, Alsójózsán, majd Nagytoronyán kezdett tanítani, azonban a trianoni döntés hatására ő is az elvándorlás mellett döntött. 1920-ban állást kapott Tiszaföldváron, ahol aztán nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Feleségével Csató Idával kötött házasságából négy lánya született.5

A Baross körúti iskolában kezdett oktatni, majd az 1930-as évek végén vette át a Polgári Társulati Alap által fenntartott általános iskolák igazgatói posztját. Ahogy említettem, tanári munkáján kívül is igen aktív közösségi életet élt: tagja volt a község képviselő testületének, a református presbitériumnak. Jegyzője az Ipartestületnek, a Faluszövetség titkára, a Légoltalmi Liga elnöke, a Munkáskör díszelnöke. A kulturális életben komoly szerepet vállalt, az Iparos Dalkör kisegítő karnagya, majd elnöke volt, színdarabokat rendezett, sőt írt (a Lenkey fiúk c. irredenta darabja azonban tudomásom szerint nem maradt fenn), és tagja volt a Horthy Szabolcs Kaszinó alapítóinak is. Kiemelten foglalkoztatta a történelem, sőt a régészet. A Scheftsik György szerkesztette, 1935-ben kiadott, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene című kiadványba ő írta meg Tiszaföldvár történetének rövid összefoglalását. Régészeti leleteket talált a „Sziget” területén, illetve a Kossuth úti, felszámolt régi temetők helyén.6 Történelmi és természettudományos ismeretterjesztő előadásokat tartott.

Színjátszó csoport a régi ipartestület épülete előtt 1925-ben ( középen ül Sikolya Albert tanító)

Fontos szerepe volt az életében a sportnak, és levente főoktatóként is kivette a részét a fiatalok hazafiasságra neveléséből.

Itt egy apró megjegyzés: a kultúra, a hazafias nevelés és a sport házasítása természetesen nem ördögtől való, sőt, de néha különös találkozási pontokat szül. Ilyen volt az a levente népünnepély is, amit a Hősök Temetője kerítésére való pénzgyűjtés okán rendeztek 1932-ben. Ezen a zsákba futáson, köcsögtörésen, lepényevésen és hasonló klasszikus műsorszámokon túl többek között tréfás puskagyakorlatokat mutattak be énekszóra, szépségversenyt és amerikai árverést tartottak libára és bárányra. Utóbbi talán nem is valódi árverés, hanem egy játék lehetett, de sajnos nem sikerült kiderítenem a mibenlétét…7

(Ugyanakkor mielőtt azt gondolnánk, hogy a levente képzés csupa móka és kacagás lehetett, hadd árnyaljam a képet. A levente oktatás elsősorban katonai felkészítés volt, a megkívánt fegyelem elérése érdekében akár testi fenyítéssel. A levente éveket, a társaságot sokan jó emlékként őrizték meg, másokat traumatizált. A századelő pedagógusai közül még sokan hittek a poroszos módszerekben, Sikolya Albert sem volt kivétel, ahogy erről Nagykovácsi Ilona is beszámolt önéletrajzi visszaemlékezésében. Anekdotaként maradt fenn az az eset is, amikor az oktató felpofozott egy leventét, aki ezt az alacsony termetű tanárnak rögtön visszaadta, majd a diákot a csendőrök kísérték el.8)

Sikolya Albert már 1930-tól társszerkesztője volt a Tiszaföldvár és Vidéke lapnak, rengeteg vezércikket és tudósítást jegyzett. Később egy időre szerkesztőként is szerepelt az újság impresszumában, azonban erről a tisztségéről 1935 végén lemondott9, sűrűsödő munkáira hivatkozva. Ettől függetlenül egy ideig még publikált, azonban jól látható, hogy miután Kövér János 1936 őszén átvette Erődi-Harrach Tihamértól a lap főszerkesztői posztját ezek az alkalmak megritkultak. Ebben közrejátszhatott a politikai egyet nem értés is. Sikolya a kormányzó Egységes Párt (1939-től Magyar Élet Pártja) támogatója, míg Kövér János Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt jelöltjeként ellenzéki politikus, majd 1939-től országgyűlési képviselő volt. Ahogy egy másik cikkemben már utaltam rá, a politikai csoportok, értelmiségi körök közötti ellentétek ebben az időben felerősödtek, és akár a kultúra területére átnyúló, méltatlan támadásokat is szültek. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy abban az időben, amikor a korszellem nagyon könnyen a szélsőségek felé sodorta a gondolkodókat, Sikolya Albert írásainak többsége nem a gyűlölködés, hanem a józanság irányába mutatott. Még akkor is ha mai szemmel, mai mentalitással némelyik közülük már témaválasztásával is szemöldökfelvonásra késztet.10 Ahogy pedagógiai attitűdjét, úgy írásait is a kor szemüvegén keresztül érdemes vizsgálni.

Személyes érintettsége folytán még kortársaihoz képest is fokozottabban élte meg a trianoni döntés sokkhatását. 1934 augusztusában megírta visszaemlékezését 1919 nyaráról, amikor az új határok kijelölése érdekében francia küldöttség érkezett Sátoraljaújhelyre és a fogadó bizottságnak ő is tagja volt. Az ott tapasztalt érzéketlen hatalmi gőg még sok évvel később is fájdalmas emlékként kísértett benne.11

Ennyi háttér információ után elérkeztünk az írásom címében jelzett cikksorozatához is, ami bár tiszaföldvári eseményekkel foglalkozik, mégsem az itteni újságban jelent meg. Sikolya Albert 1940 nyarán a Magyar Élet Pártjának országgyűlési képviselője dr. Mezey Lajos kunszentmártoni lapjában, a Kunszentmártoni Híradóban jelentette meg Tiszaföldvár az oláh megszállás alatt című, hatrészes cikksorozatát, amelyben Földvár tíz hónapos román megszállásának12 történetét írja le. Hogy miért ott? Nos erre csak teóriáim vannak. Egyrészt lehetett erre személyes oka. A rengeteg részletet tartalmazó visszaemlékezés bár nem tartalmaz egyetlen földvárira nézve sem dehonesztáló adatokat, talán mégis szeretett volna távolságot tartani a személyes emlékekkel. Elképzelhető az is, hogy egyszerűen csak jobban szerette volna a hozzá közelebb álló világnézetű szerkesztő lapjában leközölni az írását. Így vagy úgy, az írás nagyon érdekes és egyben, begépelve szeretném most közreadni a sorozatot. Itt elolvashatják!13

Egy dolgot azért érdemes megjegyezni. Bár a cikksorozat alapvetően személyes visszaemlékezés, történelmi forrásként tekinteni nem lehet rá. Egyrészt az események után 20 évvel íródott, másrészt – bár ezt Sikolya Albert nem jelzi – a történtek nagy részét, vagy egészét személyesen ő nem élte át. Hiszen, ahogy olvashattuk 1919 nyarán még a Felvidéken tartózkodott és csak 1920-ban telepedett le Tiszaföldváron. Feltehetően több helyi emlékeit ollózta össze. Ettől függetlenül mindenképpen elolvasásra érdemes szöveg, hiszen mind az akkori közállapotokra, mind a megszállt területeken elkövetett kegyetlenkedésekre érzékletesen világít rá.

Sikolya Albert a Horthy korszak számos helyi értelmiségijéhez hasonlósan a második világháború utáni közéletben már nem jutott szerephez. 1946-ban nyugdíjazták, 1960. szeptember 21-én, szívelégtelenségben hunyt el Tiszaföldváron.14

Sikolya Albert halotti anyakönyvi bejegyzése

1Tiszaföldvári halotti anyakönyvi jegyzőkönyv 1960. 15. oldal.

2Furcsa módon a Scheftsik-féle kötetben Penc van feltüntetve születési helynek, ami egy Vác közeli kistelepülés. Ez lehetett egyszerű nyomdahiba is.

3Trianon után Kecskeméten kapott tanítói állást. Lásd.: Kecskeméti Közlöny 1929. augusztus 29. 4. oldal

4Magyarság 1936. március 8. 16. oldal

5Dr. Scheftsik György (szerk.): Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene. Pécs, 1935.

6Dr. Varga Lajos: Autóbusszal a tiszaföldvári tanösvényen III. In.: Földvári Füge 1998. október 28. 10. oldal

7Tiszaföldvár és Vidéke 1932. május 29. 3. oldal

8Tiszaföldvári Hírlap 1989. december 2. oldal

9Tiszaföldvár és Vidéke 1935. december 25. 3. oldal

10Lásd pl.: Sikolya Albert: Népfajok harca. Tiszaföldvár és Vidéke 1935. július 14. 1. oldal

11Tiszaföldvár és Vidéke 1932. augusztus 12. 1. oldal

12Tiszaföldvárra 1919 áprilisának végén vonultak be a román csapatok és 1920. február 25-én hagyták el. Lásd még: Szikszai Mihály: Tiszaföldvár története 1876-1993 In.: Kelemen Éva – Pató Mária – Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár – Fejezetek a város történetéből Tiszaföldvár, 2002. 87. oldal

13Kunszentmártoni Híradó 1940. július 28. 4. oldal, augusztus 4. 4. oldal, augusztus 11. 4. oldal, augusztus 18. 4. oldal, augusztus 25. 4. oldal, szeptember 1. 4. oldal

14Tiszaföldvári halotti anyakönyvi jegyzőkönyv 1960. 15. oldal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post